Ráncos tintagomba

Coprinopsis atramentaria



Kalap: Kezdetben tojás alakú, később csúcsos harang alakú, kúposan szétnyíló, 4-12 cm széles. Színe fiatalon fehér, rózsásfehér, csupán a csúcsán barnás, majd hamvasszürke, sárgásszürke, barnásszürke és közepén sötétebb.

Lemezek: Kezdetben fehéresek, később barnán át megfeketednek, végül tintaszerűen elfolyósodnak.

Tönk: Egy tőből kevés számú tönk indul ki, ritkán csoportosabb. Egy-egy tönk megnyúlt, 4-16 cm hosszú, 0,5-15 cm vastag, csövesedő. A tönkön többnyire kis, duzzadt öv látható. Gyakran mélyen nyúlik a földbe.

Hús: Fehér, rugalmas, puha, a tönkben rostosan szálakra foszló, és középen csöves.

Spóra: Fekete, 7,5-11 x 4,5 6μm, elliptikus mandula alakú, sima

Előfordulás: Nedves televénytalajon, többnyire korhadó fatönkök mellett, árnyékos, nedves helyeken, kertekben, utak mellett is, csoportosan és seregesen terem. Egy-egy telep egy évben többször is hoz termést. Tavasztól késő őszig mindenfelé elég gyakori, többnyire kétszer van fő termésideje, nyár elején és késő ősszel.

Fogyaszthatóság: Nem jellegzetes, csaknem szagtalan. Óvatosak legyünk a fogyasztásával, mert igen jóízű ugyan, de szeszes ital egyidejű fogyasztása esetén kellemetlen tüneteket, vértódulást okozhat. Erdőben termett egyes változatai mérgezők is.

Összetéveszthetőség: Szürke, tojás alakú és jellemzően ráncos kalapjáról, megfeketedő lemezeiről biztosan felismerhető, más gombával nem téveszthető össze, csak a rokon tintagombákkal. Mivel erdőben termő hasonmása megárt, ezért erdőben ne gyűjtsük!

Ezek a gombák tartalmaznak utalást:

Csípős pereszkeKerti tintagomba

Egyéb latin név: Coprinus atramentarius

Megjegyzés: A nemzetség név a Coprinopsis azt jelzi, hogy ez a gomba hasonló a Coprinus nemzetséghez, ami szó azt jelenti, trágyán élő - ez igaz jó néhány tintagombára, de nem különösebben találó más fajok esetében. A atramentaria a latin atramentum szóból származik, jelentése - festék,tinta.

Fajleírás: Először 1786-ban a francia botanikus és mikológus Jean Baptiste Francois Pierre Bulliard írta le tudományosan, aki elnevezte Agaricus atramentarius-nak. 1838-ban a svéd mikológus Elias Magnus Fries sorolta át ezt a fajt a Coprinus nemzetségbe, és  Coprinus atramentarius-ként jegyezték. 2001-be a DNS elemzés eredményeként a Coprinus nemzetség lecsökkent, és kevés faj maradt benne. A legtöbb tintagomba most új nemzetséghez tartozik a Psathyrellaceae családon belül (Sereges tintagomba, Kerti tintagomba, és a jelenlegi ráncos tintagomba is).