Mezei szegfűgomba

Marasmius oreades



Kalap: Fiatalon púposan domború, később lapos, de akkor közepén gyakran kissé csúcsos. Az öreg gomba kalapjának a széle néha felhajló, hullámos. 2-6 cm nagy. Fehéres sárga, sárgásbarnás, barnás testszínű, esetleg rozsdabarnás. Közepén többnyire sötétebb, illetve a kalapon gyakran egy sötétebb belső és egy ugyanolyan széles világosabb külső rész látszik. Az idősebb példányok kalapjának széle többnyire kissé bordás.

Lemezek: Ritkán állók, nem lefutók, aránylag vastagok, a tönk felé lekerekítettek. Színük nem fehér, hanem világos sárgásbarnás, fehéresbarnás, okkerbarnás. Spórái fehérek, kicsinyek, tojásdadok.

Tönk: Karcsú, egyenes, egyenletesen vastag, 4-10 cm hosszú, 3-6 mm vastag, olyan szívós, hogy körömmel kell lecsípni. Színe a kalappal megegyező vagy alul kissé sötétebb.

Hús: A kalapban vékony, eléggé rugalmas, merev, fehéres, halványsárgás. A tönkben szívós és nehezen elszakítható. A gomba száraz időben elfonnyad, de ha ismét nedvességhez jut, újra éled.

Spóra: Fehér; 8-10 x 5-6 µm; elliptikus, sima.

Előfordulás: Fű között terem. Legelőkön, réteken, mezőkön találjuk, de erdőszélen, erdei füves tisztásokon, kertekben is. Kora tavasztól késő őszig, többnyire igen nagy tömegben, seregesen terem, gyakran boszorkánykörben vagy hosszú, zegzugos vonalban.

Fogyaszthatóság: Ehető és árusítható. Jóízű és feltűnően fűszeres jó szagú, szegfűszegre emlékeztető illatú. Egyike a legközkedveltebb és legjobban keresett gombáinknak. Az egész országban gyűjtik és árusítják, nagy mennyiségben kerül forgalomba.  Szárításra és tartósításra is alkalmas. Az árusított gomba tönkjének hossza legfeljebb 1 cm lehet.

Összetéveszthetőség: A szegfűgombára vigyázni kell, mert a hozzá nem értők sok egyéb gombát, néha mérgezőt is kevernek közé. Gyakran előfordul, hogy a szegfűgomba közé két, vele összetéveszthető veszedelmes mérges gombát is szednek. Ezek egyike a Kerti susulyka, amelynek lemezei sűrűn állók és szürkésbarnásak, kalapja erősen rostos, bordás, húsa puha, törékeny, tehát elég könnyen megkülönböztethető tőle. A másik a parlagi tölcsérgomba, amelynek lemezei kissé lefutók, eléggé sűrűn állók, tönkje görbe és húsa törékeny. A szegfűgomba mindkettőtől sajátságos jó illatával is különbözik. A sárga rétgomba lemezei sűrűn állók, sárgásbarnák. A Gyapjaslábú fülőke lemezei sűrűbben állnak, színe sötétebben barnás, íze csípős. Hasonlít hozzá a kis barna fakógomba is, de annak színe sötétebb, egészen barna, lemezei sűrűn állók, és húsa törékenyebb. Mindezen gombáknak még hiányzik a jellemző szegfűgombaillata. Az enni való gombák közül hasonlít hozzá több faj is. Ilyen például a Rozsdásszárú fülőke. Az Erdei szegfűgomba illata majdnem azonos, de kalapja fehéres színű, és tönkje alul sötét vörösbarna. Ez is jó, ehető gomba.

Ezek a gombák tartalmaznak utalást:

Büdös őzlábgombaCsillagspórás susulyka
Erdei szegfűgombaGyapjaslábú fülőke
Húsbarnás őzlábgombaKerti susulyka
Mérges pókhálósgombaMezei tölcsérgomba
Rozsdásszárú fülőkeSárga harmatgomba
Sötéttönkű fokhagymagombaTavaszi rétgomba
Undorító szegfűgomba

Megjegyzés: A nemzetség neve Marasmius a görög szóból marasmos, vagyis kiszáradás szóból ered. Elias Magnus Fries, aki elkülönítette a Marasmius nemzetséget, a hasonló fehér spórás Collybia gombákat sorolta a marasmius csoportba, a legfontosabb elkülönítő tényező, hogy a Marasmius gombák képesek hidratálódni a kiszáradás után. Fries ezt marescence-nek hívta. Az oreades az Oreiades -nimfák (a görög mitológiában, a szépség és termékenység megtestesítő női ) szóból ered. A nimfák különösen szép helyekhez vagy tájakhoz kötődnek - otthonaik a hegyek, völgyek, szurdokok-, amelyek mind olyan helyek, ahol ezt a gombát lehet találni, de valójában ezek a gombák egyáltalán nem korlátozódnak az ilyen helyekre.

Fajleírás: Először 1792-ben írta le egy tudományos irodalomban, az angol természettudós James Bolton (1750-1799). A svéd mikológus Elias Magnus Fries, sorolta át a Marasmius nemzetségbe, és létrehozta a jelenleg elfogadott tudományos nevet Marasmius oreades.