Gyűrűs tuskógomba

Armillaria mellea



Kalap: Félgömb alakú, domború, majd lapos, közepén gyakran kis csúcsa van, ritkábban, inkább csak idős korban tölcséres. Vékony húsú, 2-10 cm széles, de megnőhet sokkal nagyobbra is. Színe változóan mézszínű, azaz sárga, sárgásbarna, barna, rozsdabarna, többnyire körbefutó színgyűrűk tarkítják, vagy a közepe sötétebb barna. Felülete fiatal korban sűrűn, később gyéren, főleg középen aprón szőrös, szálkás, kis sárga pikkelyekkel vagy sötétebb szőrökkel fedett. A pikkelyek letörölhetők. Széle gyakran bordás. A kalapok egymás mellett állva az alsókat gyakran fehér spóraporral lisztszerűen beszórják, úgyhogy aki ezt nem tudja, penészesnek nézi őket.

Lemezek: Tönkhöz nőttek vagy csak kissé lefutók, nem nagyon sűrűn állók, sőt az idős gombán kissé ritkán állók. Fiatalon ugyan fehérek, de igen gyakran gyorsan barnulnak, vörösesbarnásak lesznek, és többnyire rozsdabarnán foltosodnak.

Tönk: Tömör, megnyúlt, eléggé egyenletesen hengeres, nemritkán görbe, 5- 16 cm hosszú, 0, 5-2 cm vastag. Felül sárgásfehér, a gallér alatt esetleg szürkésen zöldes, hamvas is, lefelé fokozatosan sötétebb barna, vörösesbarna, legalul feketésbarna. Gyakran bordázott, barnásan szálas. Sárgás, néha fehéres gallérja van, amely a fiatal gombán a lemezeket takaró részleges burok maradványa. A gallér vastag, felül bordás rajzolatú. Néha lehet gyengén fejlett is.

Hús: Halvány, fehéres szürkéssárga, később barnás. Mereven rugalmas, a tönkben szívós, rostos, belül középen szivacsosan laza, a tövében igen kemény. A tönk jellemzően szálakra foszlóan rostos.

Spóra: Fehér; 5,5-8,5 x 4,5-5 µm; elliptikus, sima, olajcseppekkel

Előfordulás: Jellegzetesen őszi gomba. Igen nagy mennyiségben gyűjthető ősz elejétől tél közepéig, de legnagyobb mennyiségben szeptember végétől novemberig. Fatörzsek tövén, tönkökön, erdőkben, erdőszélen, erdei tisztásokon és irtásokon terem, többnyire sok példányból álló (néha 100 gombát is összefogó) nagy csoportokban. Néha kisebb csoportokban vagy magányosan a talajon is találhatjuk. Nálunk általában elhalt faanyagon terem, parazitaként, élő fán csak ritkán jelentkezik.

Fogyaszthatóság: Szaga jó, de a nyers gomba íze savanykásan fanyar, sajátságosan összehúzó, lehet édeskésen szappanízű vagy kissé csípős. Ha tartósan rágjuk, torokkaparó. Az egész országban általánosan ismert, kedvelt, és nagy mennyiségben árusítják. Legalkalmasabb pörköltnek vagy rizses gombának, és mivel bőven terem, konzerv, gombakivonat készítésére is használható. Az idős gomba elég gyakran kukacos, tárolásra nem nagyon való, mert ha szedéskor még egészségesnek látszik is, állás közben könnyen megkukacosodik. Szárításra a fiatalja alkalmas. Vigyázzunk, mert nyersen fogyasztva mérgező! A nem eléggé átfőtt gyűrűs tuskógomba nálunk is okozott már többször mérgezést. Jól főzzük meg, legalább 20-25 percig.

Összetéveszthetőség: Tulajdonképpen nem egy, hanem néhány egymáshoz hasonló faj. Változatos nagyságuk, alakjuk és színük miatt azonosításuk és felismerésük nehéz. A csoportos, fán termő, hasonló gombák között mérgező csak a Sárga kénvirággomba és a rossz ízű Vöröses kénvirággomba, de ezek nem gallérosak, kalapjuk nem pikkelyes, és lemezeik színe mindig zöldes árnyalatú. Rossz ízűek még egyes csoportos tőkegombák is, de azoknak lemezei barnássárgák, és a tönkjük pikkelyes. Az ehető fajok közül még néhány csoportos, fán termő gomba hasonlít hozzá, így pl. az Ízletes tőkegomba, de annak nem a kalapja pikkelyes, hanem a tönkje, és már tavasztól kezdve terem. A Téli fülőke tönkje nem galléros, hanem bársonyos, kalapja pedig ragadós, és nem pikkelyes.

Ezek a gombák tartalmaznak utalást:

Csoportos tuskógombaGumós tuskógomba
Sárga kénvirággombaTéli fülőke

Megjegyzés: Ez a faj tipikus tagja ennek a nemzetségnek. A mellea jelentése finom, ízletes, bár e gomba feltételesen ehető, és nyersen mérgező.

Fajleírás: 1790-ben a dán mikológus Martin Vahl (1749-1804) írta le és nevezte el Agaricus mellea néven. A jelenlegi nemzetségbe 1871-ben a híres német mikológus Paul Kummer sorolta be, és az Armillaria mellea nevet kapta.