Nagy őzlábgomba

Macrolepiota procera



Kalap: Fiatalon tojásdad, később esernyőszerűen kiterülő, középen csúcsos púppal. 10-30 cm nagyra nő. Fiatalon összefüggően sötétbarna, barna bőre növekedés közben körben felrepedezik, ezért a kifejlett, szétnyílt gomba fehéres, világos szürkésbarnás alapon szabálytalanul rendezett, sötétebb barna, kiálló pikkelyekkel tarkított. Széle rojtos. A kalap bőre nem húzható le.

Lemezek: A tönk körül gyűrűben összenőttek, és a tönktől udvar választja el őket. Szabadon és igen sűrűn állnak, a kalap széle felé szélesebbek, puhák. Színük fehér, az idős gombán lehet vörösesbarnán rozsdafoltos is.

Tönk: Megnyúlt, magas, lefelé fokozatosan vastagabb, alul hagymaszerűen, gumósan kiszélesedő, 10-40 cm hosszú, 1-3,5 cm vastag, a gumó 3-6 cm nagy. A kalapból csuklószerűen kifordítható. Alapszíne barnás, de bőre növekedéskor szétrepedezik, és így világos sárgásszürkés alapon apró, sűrű, barna pikkelyektől övesen márványozott, tarka. Állománya keményen rostos, szálas, belül üres, csöves. Gyűrűje kettős szélű, szélein puha, barnás, korpás, középen merevebb, porcos, sima, pelyhes. Könnyen elmozdítható, a tönkön le és fel tologatható.

Hús: Puha, a tönkben szívós, rostos. Fehér, színtartó, az idősebb példányoké lehet kissé szürkés rózsaszínű. Szárítva szürkésfehér. Nehezen szeletelhető, kócszerű. Kellemes mogyoróízű, édeskés. Gyengén lisztszagú.

Spóra: Fehéresrózsaszín; 12,5-17,5 x 9-11 µm; elliptikus, tojásdad, sima

Előfordulás: Lomb- és fenyőerdőben egyaránt megterem, különösen füves, ritkás, ligetes erdőben, akácosban, fiatalosban, irtásos, bokros helyeken, erdőszéleken, többnyire seregesen vagy boszorkánykörökben. Az erdők mélyén, sziklás vagy homokos talajon, sőt kertekben is előjön. Nyár elejétől késő őszig terem, különösen kora ősszel igen gyakori.

Fogyaszthatóság: Ehető és árusítható, de csak a kalapja. Levesnek, rántva, sütve vagy más gombás ételnek egyaránt jó. Fiatalon egyike a legjobb csemegegombáknak, eléggé állóképes és ritkán kukacos. Kirántva a gombakalapok halhúsra emlékeztető ízűek. Leszedve tovább fejlődik. Tönkje rostos, rágós, ezért azt megdarálva használjuk fel. Szárításra alkalmas, világosszürkés színűre szárad. Az idősebb gomba szárítva is rágós, a fiatal gomba nyersen is ehető.

Összetéveszthetőség: Kevés gomba hasonlít hozzá. Csak két rokon faj, a csipkés őzlábgomba és a Karcsú őzlábgomba igen hasonlóak, de mindkettő jóval kisebb, ehetők. A Karcsú őzlábgomba a méretkülönbségen kívül másban alig különbözik a nagy őzlábgombától. A csipkés őzlábgomba azonban halványbarnás - fehéres színű, kalapja alig pikkelyes, a széle pedig a szakadozott burokmaradványoktól csipkés, és ez a faj fű között, réten, legelőn terem. A mérgező vörhenyes és rozsdás őzlábgombák, valamint ezek rokonai lényegesen kisebbek, és a feltűnő nagyságkülönbség miatt nem téveszthetők vele össze. A mérgező Párducgalóca kalapja nem fehéres alapon barna pikkelyes, hanem barna alapon fehér pettyes, továbbá kisebb, és gallérja nem eltologatható gyűrű. Az ehető csiperkék lemezei megsötétednek. A Piruló őzlábgomba alacsonyabb termetű, durvábban pikkelyes kalapú, és húsa megvörösödik.

Ezek a gombák tartalmaznak utalást:

Barnagyűrűs nagyőzlábgombaGyapjas tintagomba
Karcsú őzlábgombaÓriás csiperke
PárducgalócaPiruló őzlábgomba
Tintaszagú csiperke

Megjegyzés: A tönk húsa nagyon fás, ezért érdemes csak a kalapját felhasználni. A procera jelentése karcsú, magasra növő. A macrolepiota jelentése nagy pikkelyest jelent. A nagy termete miatt az angol neve Parasol-napernyő gomba, ami igen találó név.

Fajleírás: Eredetileg 1772-ben az olasz természettudós Giovanni Antonio Scopoli írta le Agaricus procerus néven. Egy 1948-as kiadványban került át a mai nemzetségbe a híres német származású mikológus Rolf Singer révén.