Dióízű galambgomba

Russula heterophylla



Kalap: Domború, majd lapos, középen gyakran tölcséresen, gödrösen benyomott, 5-15 cm nagyságú. Színe különféle, legtöbbször húsvörös vagy világoszöld, barnászöld, de lehet majdnem fehéres-sárgás vagy barna is. Sokszor a kalap közepe sokkal világosabb, sárgásfehér színű. Minden színátmenet előfordul rajta. Felülete lehet finoman sugarasan ráncolt, eres. Vékony kalapbőre - különösen a húsvörös színváltozatban - szűkre szabott, úgyhogy a kalap húsát a szélén itt-ott nem takarja teljesen, és a vékony bőr mellett a lemezek bordásan kilátszanak. A kalapbőr csak a kalap feléig húzható le.

Lemezek: Sűrűn állók, a tönköt érintők, üvegszerűen szétpattanva törékenyek, morzsalékonyak. Fehérek vagy fehéresek, gyakran rozsdafoltosak.

Tönk: Rövid, zömök, eléggé vastag, hengeres, 3-11 cm hosszú, 1,5-5 cm vastag, az alján többnyire vékonyodó. Színe fehér, de a tönk tövén többé- kevésbé rozsdás.

Hús: Fehér, merev, pattanva törő, morzsalékony.

Spóra: Fehér; 5–7 x 4–6 µm; gömb elliptikus, vagy körte alakú; szemölcsökkel díszített. A spórái a legkisebbek a nemzetségben.

Előfordulás: Lomberdőben, egyesével sokszor tömegesen teremnek a talajon, a fák alatt. Már kora nyáron tömegesek, mikor a többi faj még ritka, de később is minden erdős vidéken igen gyakoriak.

Fogyaszthatóság: Ehető és árusítható. Egyikük a legízletesebb galambgombáknak, még nyersen is kellemes ízűek, minden elkészítésre alkalmasak. Hibájuk, hogy nagyon törékenyek és morzsalékonyak, főleg a lemezek törnek apró darabokra. Az is hibájuk, hogy gyorsan kukacosodnak. Jól száríthatók. Árusításra a csípős ízű vörös galambgombákhoz, sőt a Gyilkos galócához való felületes hasonlóságuk miatt nem engedélyezettek. Nyersen is jóízű, kifejezetten édeskés, dióra emlékeztető. Csaknem szagtalan.

Összetéveszthetőség: A vörös és a zöld színű változatokat sokan külön fajnak tartják. A zöldes példányok, ha csak a kalapokat látjuk, összetéveszthetők a Gyilkos galócával. A Gyilkos galócának azonban a tönkön gallérja és alul bocskora van, húsa pedig nem pattanva törő. A vöröses kalapú példányok más vörös színű galambgombákhoz hasonlítanak, így pl. az élénkvörös, égetően csípős Hánytató galambgombához, a vörös kalapú, de sárga lemezű ízletes nagy galambgombához. Igen hasonló hozzájuk a barnuló húsú galambgomba, amely eléggé gyakori faj. Ennek kalapszíne a termőhely szerint változó, többnyire barnásvörös lila, de lehet tarka, középen zöldessárga, sárgásfehér vagy más színű is. Lemezei fehéresek, majd halvány okkerszínűek, sárgásak.  A Barnulóhúsú galambgomba nálunk erdőkben, nyáron és ősszel gyakori. Ehető, mert a rossz szaga a főzéskor eltűnik, és így fogyasztásra is ajánlható. Nagyon hasonló még hozzájuk az ugyancsak gyakori, de fogyasztásra nem alkalmas feketésvörös galambgomba, amelynek kalapja sötétebb vörös, feketésvörös, ibolyásvörös vagy középen majdnem fekete. Húsa merevebb, nem barnul meg, és általában kissé csípős ízű, különösen, ha a lemezeket kóstoljuk.

Ezek a gombák tartalmaznak utalást:

Hánytató galambgombaKékhátú galambgomba

Megjegyzés: A Russula nemzetség név vörösödőt jelent. A heterophylla a görög hetero-(más, vagy különböző) és a phylla-levél szavakból származik. Különböző levél jelentésben, amely talán a kalapszíneire utal. A növényeknél olyan növényt jelent, amelynek különbözőek a levelei egy azon növényen.

Fajleírás: 1801-ben a dél-afrikai születésű mikológus Christian Hendrik Persoon írta le, mint Agaricus lividus.  A svéd mikológus, és botanikus Elias Magnus Fries 1838-ban sorolta be a Russula nemzetségbe, és a heterophylla nevet adta neki. Annak ellenére, hogy több mikológus is megváltoztatta a nevét az évek alatt, a jelenleg használatos neve ez maradt. A változatai: Russula heterophylla var. chlora (Gillet 1876), és Russula heterophylla var. virginea (Cooke és Massee).